Úgy érzem mostanra ért meg bennem, hogy írjak a hallássérülésről. Többek között azért is nehezebb, mert érint engem is, és mert nagyon mélyen élek meg helyzeteket. Lelkizős típus vagyok. Ez a poszt különleges lesz, mert most nemcsak szakemberként írok, hanem érintettként is.
A hallássérülés is szerteágazó, siketek, nagyothallók,enyhe, közepes, és súlyos fokban érintheti az embert. Nekem velem született vezetéses típusú,idegi hallásvesztés, ezt onnan tudom, hogy tanulmányoztam ezt a témát. :)
Azért írok róla, mert még mindig úgy érzem/tapasztalom, hogy az emberek még mindig nem ismerik a hallássérülteket,nem feltétlen fogadják el őket. Nem is igazán tudják kezelni azt a helyzetet, ha találkoznak hallássérült személyekkel. Bár ma már elvégezhető a jelnyelv, még mindig kevesen tudnak róla. A hallássérülés rejtett sérülésnek nevezhető, nem minden esetben érintheti a beszédközpontot, előfordulhat a beszédnehézség is. Járhat egyensúlyzavarral, vagy mozgásproblémákkal is. Sok esetben olyan hétköznapi nehézségekbe ütközhetnek, hogy nem értenek valamit vagy valakit, emiatt visszakérdezhetnek. Sokszor zavaró lehet, de nem azért teszik,mert nem értették, hanem mert nem hallották,amit nekik mondtak.
Számomra ez a mindennapokban nem igazán okoz gondot, de előfordul velem is, hogy visszakérdezek. Mivel nem látható sérülésről van szó, ezért nehéz megmondani kiket érinthet.
Tanultam jelnyelvet még a szakközépiskolás éveim alatt, ezúton szeretnék mindenkit buzdítani, hogy minél többen végezzétek el, mert sosem tudhatod, mikor lesz szükséged a jelbeszédre.
Rendkívül zavaró, hogyha süketnek hívják őket, vagy egyéb olyan jelzőkkel illetik őket a hétköznapokban, amelyek degradálóak, és sértőek a hallássérült személyekre nézve. Szerintem nagyon fontos a gyerekeket kiskorukban megismertetni a sérült gyerekekkel, felnőttekkel, mert később sokkal elfogadóbbak, empatikusabbak lesznek.
A hallássérültek Világnapja szeptember végén van, de véleményem szerint a téma mindig aktuális lesz.
