Járom az új váramat: Két fagyos szél (lett mese)
Az Északi meg a Keleti Szél találkozott a mezőn. Elvégezték a munkájukat: minden utat befújtak, a házak közé hókupacokat raktak, a folyókat befagyasztották, és jó vastag jégréteggel vonták be. Dolguk végeztével vígan keringtek, táncoltak, nem tudták, mihez is fogjanak.
– Gyerünk az erdőbe, talán ott találunk munkát! – szólt az Északi Szél, és a két testvér szökdécselve beszaladt az erdőbe. Ahol átszaladtak, ott hajladoztak a fák ágai, nyárfák, nyírfák és fenyőágak recsegtek-ropogtak.
– Figyelj csak! – szólt a Keleti Szél. – Csengő szól és csengettyűk csilingelnek. Csengős szánon az uraság jön, csengettyűkkel a paraszt.
– Fussunk utánuk! – kiáltotta az Északi Szél. – És jól fagyasszuk meg őket! Te melyiket akarod megfagyasztani?
– Nem tudom, az urasággal megbírok-e? – szólt a Keleti Szél. – Bundája van, nyestkucsmája, és jó meleg csizmája.
– No, ha félsz, akkor én futok az uraság után, te pedig a paraszt után fuss! – mondta az Északi Szél.
Felsüvített a két testvér, havat kavart, és ment mindegyik a maga emberéhez.
Amikor lement a Nap, megint összetalálkoztak.
– Hogy vagy, testvér? – kérdezte a Keleti Szél. – Nehéz munkád volt a medvebőr bundával?
– Ó, Keleti Szél testvér, még fiatal vagy, semmit sem értesz! Bebújtam az uraság medvebőr gallérja alá meg a nyestkucsmájába, és fagyasztani kezdtem. Minél jobban összefogta magán a bundáját, én annál szorosabban simultam hozzá. Félholtan hagytam ott – dicsekedett az Északi Szél.
– Bezzeg én, testvér, a paraszttal jól megjártam, alig bírtam élve szabadulni! Látom, hogy hajt a szánon a parasztocska, rongyos kis suba a hátán. No, gondoltam, ezt ugyan gyorsan megfagyasztom! Bemásztam a lyukon a kopott subácskájába, fagyasztani kezdtem a parasztot. De a paraszt nem volt buta, ütögetni kezdte a kezét, lábát. Ez nem tetszett nekem, hát még jobban fagyasztottam. Akkor megállította a lovát, elővett a szánból egy fejszét, odament egy fenyőhöz, és kezdte kivágni a fát, de úgy ám, hogy az egész erdő zengett, és repültek a szilánkok szanaszéjjel. A paraszt nemhogy megfagyott volna, hanem jól kimelegedett, levetette hitvány kis subáját. Akkor a subáját fagyasztom, gondoltam magamban, és ha felveszi, vége lesz a parasztnak. De ő megrakta a szánt, aztán csak fogta a nyűtt bundát, és látván, hogy az csonttá fagyott, teljes erejéből odacsapkodta egy tuskóhoz. Azt hittem, minden csontom összetörik. Nem is tudom, hogyan kerültem ki élve a szőrből, még mindig sajog a derekam! Ki
